A Szegedi Tudományegyetem Altajisztika szakán kezdtem törökül tanulni. Középiskolába a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatára jártam.
Ha hirtelen rámszakad a szabadidő, akkor elkezdek lefordítani egy verset. Annyi időm sajnos soha nincs, hogy teljesen elégedett legyek az eredmennyel, így valahol megálljt kell parancsolni.
Örülök, ha tetszik!
Jó olvasást!
Én csöngetem a csengőket, én járkálok nálatok. Mégsem láttok, láthatatlan minden halott.
Tíz év is eltelt már Hirosima óta. De én hét éves vagyok, soha sem nő fel, aki halott.
Lángra kapott a copfom, a szemeim szörnyen égtek. Egy maroknyi hamu lettem, szétszóródtam a szélben.
De magamnak tőletek semmit sem kérek. Egy pernyévé égett gyerek Mégcsak cukorkát sem ehet.
Csöngetem a csengődet, néni, bácsi, tegyél valamit! Éljen, játsszon, nyalókázzon minden gyerek! Fazil Say megzenésítésében:
KIZ ÇOCUĞU
Kapıları çalan benim kapıları birer birer. Gözünüze görünemem göze görünmez ölüler.
Hiroşima'da öleli oluyor bir on yıl kadar. Yedi yaşında bir kızım, büyümez ölü çocuklar.
Saçlarım tutuştu önce, gözlerim yandı kavruldu. Bir avuç kül oluverdim, külüm havaya savruldu.
Benim sizden kendim için hiçbir şey istediğim yok. Şeker bile yiyemez ki kâğıt gibi yanan çocuk. Çalıyorum kapınızı, teyze, amca, bir imza ver. Çocuklar öldürülmesin şeker de yiyebilsinler. A költő előadásában:
Egy Aytennél leragadtam
Oh, milyen jó
Aytenes italokat iszok
S részegnek lenni milyen szép
Ha a tenger színe nem tetszik
Egy kis Aytent keverek belé-szép lesz
Dalokat énekelek, verseket írok
Aytennek
Órámon mindig 5 perc múlva lesz
Vagy 5 perccel múlt Ayten
Bármerre nézek, őt látom
Ha a szemem lecsukom, akkor is
Ha engem kérdeztek, Ayten évszaka
S a napok közül is épp Ayten van
Ő éltet engem napról napra
Az ő illata lengi be az utcákat
Az ő szemeit látom a felkelő Napban
Az ő ajka vöröslik a lemenő Napban
Más nőt nekem nehogy dícsérjetek-megsértődöm
De amíg őt dícséritek, csak maradjatok
Igyunk egy kupával, beszélgessünk Aytenről kicsit
Hisz ti is, mint én, szeretitek
De semmi több
Aytent nektek oda nem adom
Tessék, vegyétek el egyetlen ruhámat
A zsebemben van vagy 10 lira
Vegyétek el azt is, ha kell
Én Aytenre gondolok-nem fázom
Nevét háromszor kimondom-gyomrom is megtelik
Hát a szegénység is valami?
Az Aytentelenséghez képest
még a halál is semmi
A nála ki nem kötő hajó süllyedjen el
A nála meg nem álló vonat sikoljon ki
Az őt nem szerető szív szakadjon meg
Az őt nem látó szem csukódjon le
Az őt nem dicsérő nyelv száradjon ki
Kétszer kettő négy maradt Ayten
Mától a szerelmet
Hívjuk úgy:Ayten
Milyon kere Ayten
Ben bir Ayten´dir tutturmuşum
Oh ne iyi
Ayten´li içkiler içip
Sarhoş oluyorum ne güzel
Hoşuma gitmiyorsa rengi denizlerin
Biraz Ayten sürüyorum güzelleşiyor
Şarkılar söylüyorum Şiirler yazıyorum
Ayten üstüne
Saatim her zaman Ayten´e beş var
Ya da Ayten´i beş geçiyor
Ne yana baksam gördüğüm o
Gözümü yumsam aklımdan Ayten geçiyor
Bana sorarsanız mevsimlerden Aytendeyiz
Günlerden Aytenertesidir
Odur gün gün beni yaşatan
Onun kokusu sarmıştır sokakları
Onun gözleridir şafakta gördüğüm
Akşam kızıllığında onun dudakları
Başka kadını övmeyin yanımda gücenirim
Ayten´i övecekseniz ne ala, oturabilirsiniz
Bir kadehte sizinle içeriz Ayten´li İki laf ederiz
Onu siz de seversiniz benim gibi
Ama yağma yok
Ayten´i size bırakmam
Alın tek kat elbisemi size vereyim
Cebimde bir on liram var
Onu da alın gerekirse
Ben Ayten´i düşünürüm, üşümem
Üç kere adını tekrarlarım, karnım doyar
Parasızlık da bir şey mi
Ölüm bile kötü değil
Aytensizlik kadar
Ona uğramayan gemiler batsın
Ondan geçmeyen trenler devrilsin
Onu sevmeyen yürek taş kesilsin
Kapansın onu görmeyen gözler
Onu övmeyen diller kurusun
İki kere iki dört elde var Ayten
Bundan böyle dünyada
Aşkın adı Ayten olsun
Sátramon az eső kopogott. S én, a regényhős, fűágyban fekve, a második világháborúban, fejemnél olajlámpást gyújtva, az életemet csupán élni akartam…
A regény egy városban kezdődött... De ki tudja, hol, ki tudja, mikor ér véget...
-----
Egy korábbi fordítás Kónya Lajostól:
REGÉNYHŐS
Sátram felett folyton zuhogott az eső,
Szarosz öble felől fürge szellő támadt,
én magam egy regény hőseként
gyepből vert ágyba bújtam
a második világháborúban.
Fejem felett olajmécset égettem
és igyekeztem híven élni témámat,
kezdve egy városban –
ám ki tudja, merre,
hol ér a nap, mely regényem bevégzi?
Bir roman kahramanı
Çadırımın üstüne yağmur yağıyor Saros körfezinden rüzgar esiyordu Ve ben,bir roman kahramanı Ot yatağın içinde İkinci dünya harbinde Başucumda zeytinyağı yakarak Mevzuumu yaşamaya çalışıyordum Bir şehirde başlayıp Kim bilir nerde Kim bilir ne gün bitecek mevzuumu
Ő mit csinál most vajon, éppen most, ebben a pillanatban? Otthon van, az utcán, dolgozik, jön-megy vagy elpihen? Talán épp a karját emeli, -hej, rózsám, fehér, vastag csuklóját a mozdulat vetkőzteti…
Ő mit csinál most vajon, éppen most, ebben a pillanatban? Talán térdén egy cica fekszik, simogatja. Vagy sétál, s épp a lábát emeli, -sötét napjaimon elhozzák hozzám pihe-puha kedves lábai! És mire gondol? vajon rám? Vagy nem is tudom, talán arra, hogy a bab miért nem fő ki? Vagy tán arra, hogy az emberek Miért ilyen szerencsétlenek?
Ő mit gondol most vajon, Éppen most, ebben a pillanatban?
Nazim Hikmet: O şimdi ne yapıyor
O şimdi ne yapıyor
şu anda, şimdi, şimdi?
Evde mi, sokakta mı,
çalışıyor mu, uzanmış mı, ayakta mı?
Kolunu kaldırmış olabilir,
- hey gülüm,
beyaz, kalın bileğini nasıl da çırçıplak eder bu hareketi...
O şimdi ne yapıyor,
şu anda, şimdi, şimdi?
Belki dizinde bir kedi yavrusu var,
okşuyor.
Belki de yürüyordur, adımını atmak üzredir,
- her kara günümde onu bana tıpış tıpış getiren
sevgili, canımın içi ayaklar!..
Ve ne düşünüyor
beni mi?
Yoksa
ne bileyim
fasulyanın neden bir türlü pişmediğini mi?
Yahut, insanların çoğunun
neden böyle bedbaht olduğunu mu?
Ma van Nazim Hikmet Ran hivatalos születésnapja. Hivatalos, mert hogy Törökországban a miénkhez képest nagyon későn alakult ki a közigazgatásnak az a funkciója, hogy naprakészen nyilvántartsa az ország lakóit, így még manapság sem meglepő az, hogy valakinek eltér a hivatalos irataiban bejegyzett születésnapja az eredetitől, illetve az, hogy minden egyes családtag szerint más-más az a nap, amit ünnepelni kellene.
Középen Nazim Hikmet-nem tűnik vérszomjas hazaárulónak
Szóval ott tartottam, hogy hivatalosan ma 111 éve (1902.01.15.) született Nazim Hikmet Thesszalonikiben, ahonnan nagyon messzire vezetett útja mind földrajzilag, mind kulturálisan. (Érdekesség, hogy Atatürk is ugyanitt született). Nem csak a török irodalom kiemelkedő alakja vált belőle, de egyértelműen a XX. század első felének egyik legfontosabb költője... pedig igen kalandos élete volt, s igen tekintélyes időt töltött börtönökben.
Megpróbálok gyorsan-a teljesség igénye nélkül-, néhány jellemző adatot felvillantani az életéből:
Először mint tanár dolgozott, majd politikai tudományokat és közgazdaságot tanult.
1921-ben ment először Moszkvába, ahol megismerkedett a forradalommal és a kommunista eszmékkel. Három évvel később már verseskötete is jelent meg itt.
11 perben volt vádlott a Török Kommunista Párt tagjaként.
Törökországi létének nagy részét börtönben töltötte versei és írásai miatt.
1938-as börtönbevonulásával együtt verseit is betiltották. A kapott 28 évből csak 12-t ült le, majd szabadulva a sztálini Szovjetunióba menekült.
Bejárta Franciaországot, Bulgáriát, Kubát, Egyiptomot és Magyarországot is, ahol széleskörű megbecsülésnek örvendett. Magyarországgal kapcsolatban írt számos verset.
1951-ben megfosztották török állampolgárságától.
1963-ban halt meg szívrohamban.
Sírja Moszkvában alálható.
2009-ben "visszakapta" török állampolgárságát.
Jellemző pillanat
Itt csak arra próbáltam rávilágítani, hogy milyen kettősség jellemezte az életét: külföldön ünnepelt költő volt, míg a saját országából száműzték. Az idő viszont ezt a problémát is megoldotta, a mai Törökországban már elismerik nagyságát, egyértelműen a valaha élt egyik legnagyobb török költőnek tartják....
Íme, a kedvenc versem! Sírtam, amikor fordítottam, sírok, ha olvasom....
Nazim Hikmet: Szomorúfűz
Hol víz csobog, Egy szomorúfűz Tükörképére mosolyog, Haját a vízben mossa…
A semmiből megjelenve, Pengeéles kardokkal Fánkat megsebezve, Vörös lovasok vágtatnak Napnyugatra!
Hirtelen, Mint madárka, Minek szárnya eltörik, Jaj, egy lovas elbukik! Nem kiált, Nem hív senkit, Csak mered a könnybe csorduló képre, Ahogy szétfolyik a sok-sok pata fénye.
Milyen kár! Milyen rossz, hogy ő már soha Habzó hátú paripán nem vágtat, S fehér hadak hátába kardot nem márthat!
A dobogás elhal lassan, Ahogy a lovasok eltűnnek a lenyugvó Napban.
Lovasok, lovasok, vörös lovasok Szél-szárnyú lovakon… Szél-lovakon… Szél…. Lovak… S már el is szállt az élet, mint a szélsebes lovak!
A csobogás elhalkul, Árnyék borul a tájra, A színek fakók, Kék szeme már fekete tó, Odasimul a fűz szőke hajára.
Ne sírj, fűz, ne sírj, A véres vízbe ne hullajtsd könnyed! Psszt!
Hogy korrekt maradjak meg kell osztanom egy régebbi, Szabó Lőrinc fordítást is:
Folyt, folyt a víz,
tükre futott a fűzágak alatt.
Szomorúfűzek lógatták bele hajukat!
S villogó, meztelen kardjukkal csapkodva a fák felé,
vörös lovasok száguldtak a szálló nap elé.
És hirtelen,
mint madár,
melyet golyó talál,
a csapat szárnyán hangtalan
megint egy lovas és földre zuhan!
Száját egyetlen jajra se nyitotta ki,
csak nézte, hogy robognak társai,
csak nézett, s a szeme tágult,
a távolodó lovak fényes patáira!
Ó, be kár,
be kár, hogy soha,
soha többé nem viszi csapzottsörényű paripa,
s fehér seregek hátában nem forog többé a vasa.
Halkul a hang, elmúlik a hang, a dobogó ütemé,
tűnnek, eltűnnek a lovasok napnyugat felé!
Lovasok, lovasok, vörös lovasok viharrajai,
Lovasok szélszárnyú hadai!
Lovasok szélszárnyú...
Lovasok szél...
Lovasok...
Szél...
Szélszárnyú lovasként tűnik el, ami él!
És csöndesült lassan a csörgeteg ár,
nyúltak az árnyak,
hamuszín lett az esti táj.
Fekete fátylak terültek a halott kék szemére,
fátylak a szomorúfűz
sudarán
a sok-sok sárga levélre!
Ne sírj, szomorúfűz,
ne sírj,
a fekete víz tükrére csak tűnő jelet írj!
tűnő gyászjelet írj,
ne sírj!
Törökül:
Nazim Hikmet: Salkım Söğüt
Akıyordu su
gösterip aynasında söğüt ağaçlarını.
Salkımsöğütler yıkıyordu suda saçlarını!
Yanan yalın kılıçları çarparak söğütlere
koşuyordu kızıl atlılar güneşin battığı yere!
Birden
bire kuş gibi
vurulmuş gibi
kanadından
yaralı bir atlı yuvarlandı atından!
Bağırmadı,
gidenleri geri çağırmadı,
baktı yalnız dolu gözlerle
uzaklaşan atlıların parıldayan nallarına!
Ah ne yazık!
Ne yazık ki ona
dörtnal giden atların köpüklü boynuna bir daha yatmayacak,
beyaz orduların ardında kılıç oynatmayacak!
Fejemen felhők tanyáznak, a tenger belőlem fakad, s körbefut, a Gülhane parkban vagyok egy diófa, ágas-bogas, kérges, vén diófa. Te nem tudod, a rendőr sem tudja.
Diófa vagyok a Gülhane parkban. Leveleim-mint vízben a hal-, ficánkolnak. Leveleim-mint selyemkendő-, oly finomak, tépj belőlük, rózsám, töröld le könnyed. Leveleim a kezeim-pont százezren vannak. Százezer kézzel, Isztambul, téged simogatlak. Leveleim a szemeim, csodálnak téged. Százezer szemmel, Isztambul, vigyázlak téged. Százezer szív teérted dobban.
A Gülhane parkban vagyok egy diófa, Te nem tudod, a rendőr sem tudja.
Nazim Hikmet: CEVİZ AĞACI
Başım köpük köpük bulut, içim dışım deniz, ben bir ceviz ağacıyım Gülhane Parkı'nda, budak budak, şerham şerham ihtiyar bir ceviz. Ne sen bunun farkındasın, ne polis farkında.
Ben bir ceviz ağacıyım Gülhane Parkı'nda. Yapraklarım suda balık gibi kıvıl kıvıl. Yapraklarım ipek mendil gibi tiril tiril, koparıver, gözlerinin, gülüm, yaşını sil. Yapraklarım ellerimdir, tam yüz bin elim var. Yüz bin elle dokunurum sana, İstanbul'a. Yapraklarım gözlerimdir, şaşarak bakarım. Yüz bin gözle seyrederim seni, İstanbul'u. Yüz bin yürek gibi çarpar, çarpar yapraklarım.
Ben bir ceviz ağacıyım Gülhane Parkı'nda. Ne sen bunun farkındasın, ne polis farkında. Hallgassuk meg a költő előadásában:
A te apád meghalt már valaha? Az enyém egyszer meghalt- vak lettem Megmosták elvették elvitték Ezt apámtól nem vártam- vak lettem
Te voltál már hamamban valaha? Én egyszer voltam egy lámpa kiégett Az én egyik szemem is kiégett- vak lettem Egy dombon egy égbolt ült kerek Kimondhatatlan kék- vak lettem
A hamam kövei meg Mint tükrök csillogtak-villogtak Megláttam bennük a fél arcomat Idegen volt mint valami tárgy mint valami rossz Ezt az arcomtól nem vártam- vak lettem Te sírtál már hamamban valaha?
Sizin Hiç Babanız Öldü Mü?
Sizin hiç babanız öldü mü?
Benim bir kere öldü kör oldum
Yıkadılar aldılar götürdüler
Babamdan ummazdım bunu kör oldum
Siz hiç hamama gittiniz mi?
Ben gittim lambanın biri söndü
Gözümün biri söndü kör oldum
Tepede bir gökyüzü vardı yuvarlak
Soylemesine maviydi kör oldum
Taslara gelince hamam taslarına
Taslar pırıl pırıldı ayna gibiydi
Taslarda yüzümün yarısını gördüm
Bir şey gibiydi bir şey gibi kötü
Yüzümden ummazdım bunu kör oldum
Siz hiç sabunluyken ağladınız mi?
